Távlati céljaink között szerepel, saját védettházak alapítása és működtetése, ahol pszichológusokkal együtt segítünk visszailleszkedni a társadalomba. Programokat szervezni, ahol többek között megtanulhatják azt, hogyan tudják megtermeszteni a zöldségeket, gyümölcsöket. Megtanulhatják az állattenyésztést is, ezekkel létrehozva egy öngazdálkodást. Fontos, hogy a védettházba került gyermekek ne érezzék magukat kirekesztve, hisz ugyanolyan emberek, mint Mi. Szeretnénk segítséget nyújtani nekik, hogy az oktatásból se kelljen kimaradni, ezért a későbbiekben, oktatókkal, iskolával szerződést kötni. Szeretnénk segítséget nyújtani a bajbajutott családoknak, támogatni a már meglévő védettházakat élelmiszerrel, bébiétellel, pelenkával, tisztálkodószerrel, iskolai felszerelésekkel, tankönyvekkel, ruhákkal, játékokkal, esetleg anyagi támogatással. Alapítványunk 2023-ra már bővítette a hatáskörét, és gyermek / személykutatásban is részt vesz, illetve a bántalmazott férfiakon is segít, hiszen sajnos Ők is nagyon sokan vannak. A kimentett és kimentésre szoruló gyermekeknek is nagy segítséget jelent, ha az évi jövedelemadója 1%-át felajánlja az Alapítvány részére. Kérjük Önöket, hogy amennyiben úgy döntenek, hogy a jövedelemadójuk 1 %-át Alapítványunk javára ajánlják fel, akkor az alábbi nevet és adószámot írják be adóbevallásukba. Ha van olyan rokona, barátja, ismerőse, kollégája, szomszédja, aki szintén támogatná alapítványunkat, kérjük Ő is hasonlóan járjon el, hogy támogatása szintén célba érhessen!